az idő, körülbelül két óra, több vagy kevesebb percet ad vagy vesz igénybe. A tapasztalat szempontjából nem elég hosszú. A zene varázslatos-érzelmekben és hangulatban változatos, a Violetta halálát előrevetítő megrendítő nyitánytól az első felvonás “Libiamo” komolytalan izgalmáig, amelyet Alfredo őszinte szerelmi hivatása alávág. Itt van Alfredo vakmerő szerencsejátékának drámája, és ismét a kórus válasza, amely a Violetta felmondásának modorának megsértésével kapcsolatos rémületüket ábrázolja, amely átvágja a baletten keresztül dramatizált korábbi parti légkörüket.
ennek középpontjában az a Violetta—n belüli küzdelem áll, amely minden egyes felvonáson végigfut-először, amikor lemond arról, hogy hagyja magát reménykedni, hogy elengedheti magát, és szereti Alfredót, aztán amikor rájön, hogy a félelme, hogy megsérül, ha szeret, akkor valósul meg, amikor beleegyezik abba, hogy feladja őt, és végül az utolsó felvonás, amikor az érzelmi feszültség megfordul, és a kétségbeesésből, hogy mindent elveszített, “Addio” – t, elhagyja magát, hogy még egyszer átadja magát a szeretet álmának a “Parigi, o cara” – val. A dráma itt több, mint a szerelemről és a veszteségről szól—ez a felszínes társadalmi szövet közötti küzdelem, amely rákényszeríti annak nézetét arról, hogy ki ő, és a hitelesség. Az a tény, hogy ezt a drámát két órán belül olyan hatékonyan ábrázolják, tartós sikerének egyik kulcsa.